Még emlékszem arra a téli napra, amikor megtudtam, hogy Andris úton van. Kezem-lábam remegett és nem az izgalomtól, hanem az akkoriban oly divatos vírusos tüdőgyulladás okozta 40 fokos láztól. Apukám átjött hozzám, a felnőtt, huszas évei közepén járó köhögős lányához és bejelentette, hogy gyermeket várnak. Ő és a nem is annyira új párja. (Intermezzo: emlékeztek a George Clooney-s reklámokra? Hogy A) B) netán C) a következő fordulat? Lehetett szavazni...Na én is így éreztem magam.) Huhh, hát izé, nem mondom, hogy nem izzadtam le, de ráfogtam a lázra. Kavarogtak a gondolataim, hogy mi a jó válasz: A) nagyon örülök, juhuu vagy B) hé, te munkamániás vagy és különben rám is alig volt időd anno C) egyke vagyok, el sem tudom képzelni, főleg nem 25 év korkülönbséggel. Nos addig vacilláltam a variánsok közt, míg mindegyik ki nem szaladt a számon és életem egyik legjobb beszélgetését eredményezte Apuval. A dolgok úgy alakultak, hogy lett egy féltesóm és én vettem az akadályt. A neve is tőlem van, ragaszkodtam az Andráshoz, mert sem a Tamás sem az Attila nem tetszett (sorry). Pubi barátnőm szerint én sosem voltam egyke, annyira jószívű vagyok, szóval hiszek benne, hogy Andris mindig is készült hozzánk, de jó, hogy 3 évvel és 1 hónappal ezelőtt lepottyant a gólya csőréből. Azért az már kissé felhábórító volt, mikor ugyanarra a napra írták ki, mint amin én születtem, de szerencsére hagyott 2 hetet a szülinapjaink közt, így nekem sem kell pókemberes tortát ennem. Neki viszont időnként meg kell ennie az én főztömet és többnyire elégedett vele. Legutóbb 3 napja járt itt (Imádom még az illatát is és azt hiszem legalább egymilliószor puszilom meg/ alkalom, ha találkozunk...) akkor sok minden más mellett ezt a tortácskát készítettem el. Csodálkozom, hogy evett belőle, mert ha 10 cm-nél közelebb ér valamilyen új íz a szájához, akkor kategorikusan kijelenti, hogy "bem izlik, nem eszi meg". Punktum. Nos jelen esetben eljutott a kóstolásig és így 3 falat le is csúszhatott. Se több, se kevesebb. Nálatok felnőtteknél ezzel nem lesz gond. Az egész tortácska úgy ahogy van, le fog csúszni. Édes mandula, fanyar ribiszke, krémes tejszín. Laktózmentesen.
Recept
Tészta
100 g liszt
100 g őrölt mandula
100 g zabpehely
100 g cukor
1/2 tasak sütőpor
150 g tejföl (nálam laktózmentes)
2 ek olaj
4 ek meleg víz
2 tojás
Krém
1 doboz habtejszín (nálam laktózmentes)
3 ek porcukor
1 nagy marék ribizli
étcsoki forgács
A száraz összetevőket egy tálba teszem (liszt, mandula, zabpehely, sütőpor, cukor) majd egy másik tálkában összekeverem a tojást, az olajat és a tejfölt, felöntve egy kis meleg vízzel. A két mixet robotképpel elkeverem és egy 20cm átmérőjű kerek formába öntöm. Ha nem szilikon formát használok, akkor kikenem margarinnal és liszttel a formát. Sütőbe teszem 35-40 percre 200 fokon légkeveréssel és amíg elkészül megcsinálom a krémet.
A krémhez a jól behűtött tejszínt egy tálba öntöm és kézi habverővel krémesre, de nem teljesen kemény habbá verem. A dolog titka az, hogy egy picit meg kell dönteni a tálat, miközben a habverővel dolgozom. Ha kész, beleszitálom a porcukrot és óvatosan beleforgatom a jól megmosott ribizlit.
Ha kihűlt a tészta, akkor megkenem jól alaposan a krémmel és egy kevés étcsokit reszelek a tetejére apró lyukú reszelővel. Tálalásig hűtőben tartom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése